A legközelebbi vízszerelő 1. kerületben lévő székhellyel

vízszerelő 1. kerület

Az utóbbi évtized egyik szomorú tapasztalata, hogy nagyon sok ember kiment külföldre dolgozni, ami azt jelenti, hogy évente legfeljebb a karácsonyi ünnepet töltik itthon. Amikor 1 év után visszatérnek az országba, szinte kivétel nélkül azonnal tárcsázzák a vízszerelő 1. kerület közelében találhatóan telefonszámát, ugyanis több gond szokott felmerülni. Gyakran a fagyás is problémát szokott okozni, mert elutazás előtt gyakran nem zárták el a vizet, a tél beköszöntésével pedig a fűtetlen házban lefagytak a vezetékek, amelyek a bennük levő víz hatására szét is pattantak. Azért is jó számukra, ha a vízszerelő 1. kerület területén van, mert gyorsan kiérkezik a helyszínre, ugyanakkor nem számol fel nagy kiszállási díjat. Az említett és a hasonló helyzetekben gyakran a Závodszki cég munkatársait hívják, ugyanis tudják, hogy lelkiismeretes munkát végeznek. Ugyanakkor nem dolgoznak csillagászati árakkal sem. A főváros ezen körzetében lenne még más cég is, azonban az ügyfelek mindig Závodszki cég szolgáltatását választja.

Szerkeszto